5. fejezet - Bonyolódik

Lisa

Este még ötvenszer felhívtam Pauley-t, hogy tuti nem veszik-e észre, de megnyugtatott, hogy nem. Lefeküdtem aludni, de az éjszaka közepén elkezdett csörögni a telefonom. Apu keresett.
-Haló!-kérdeztem fél holtan.
-Maximum fél órát kapsz, hogy Pauley-val együtt begyere! És nem érdekel, hogy hány óra van!-ordította, majd letette.
Épp elkezdtem készülődni, amikor Pauley hívott.
-Apa behívott!-ordítozott.
-Engem is az enyém!
-Basszus lebuktunk!-mondta.
Lecsaptam a telefont, majd amennyire a fájós térdeim bírták bementem. Pauley-val a központ előtt futottam össze.
-Minden oké lesz! Persze, hogy nem veszik észre! Lenyomozhatatlan!-ordítottam vele, amikor odaértem.
-Jól van basszus, én is hibázhatok!-fakadt ki.
-Igen. Elfelejtetted azt az egy tényt, hogy az apád sokkalta jobban ért a számítógépekhez, mint te.
-Átvérzett a térded.-mondta, mikor már az aulában voltunk.
A térdemre néztem. Pauley-nak igaza volt. Mindkét lábamon, a térdemnél a farmeremen volt egy sötét lyuk.
-Fél órám volt beérni. Most rohadtul nem izgat a térdem.-mondtam, majd megnyomtam a lift hívógombját.
A lift hamar meg is érkezett mi pedig beszálltunk és felmentünk. Amint a lift ajtaja kinyílt két dühös apa pillantott ránk. Pauley igyekezett megnyomni a földszint gombját, de Tim már előtte megnyomta a Stop gombot, vagyis nem tudtunk lemenni a földszintre. Apu és Tim mögött Gibbs-t véltem felfedezni.
-Lányok menjetek a tárgyalóba! fent találkozunk!
Amennyire a fájós lábam bírta felmentem a tárgyalóba, pauley pedig követett. Amikor bementünk becsapta az ajtót.
-Asszem most már nem hallgathatunk, mint a sír.
Erre Gibbs lépett be az irodába. Leültünk az asztal egyik oldalára, ő pedig velünk szembe. Mielőtt akármit is elővett volna a kezében lévő aktából az orrnyergét kezdte masszírozni.
-Hol voltatok péntek este? És mielőtt még bármit is mondanátok tudjuk, hogy nem otthon.
-Ha tudja, hogy hol voltunk, akkor miért kérdezősködik?-kérdezte Pauley.
-Veletek fogjuk elvarrni a szálakat. Szóval?
-Pauley-val elmentünk bulizni.-kezdtem bele, miközben egyfolytában az ölembe helyezett kezemet tanulmányoztam, mintha az olyan érdekes lenne.
-Tovább. Utána?-kérdezte Gibbs.
-Nagyjából 2 fele elindultunk haza, de elrángattam Lisa-t a rakparthoz, hogy nézzük meg a vizet.-folytatta Pauley.
-Eddig jó. Tovább.
-Pauley-val a vizet néztük, amikor a hajó befutott a kikötőbe. Hordókat kezdtek lepakolni róla.-vettem át a szót.
-Nem mertük felhívni apáékat, mert féltünk, hogy lecsesznek minket. Más pedig nem volt a közelben. Elővettem a telefonomat. Lisa próbált lebeszélni róla, de amikor megcsináltam a képet és elkezdtek lőni ránk már késő volt.-mondta Pauley.
Ezután kínos csend telepedett ránk. Pauley nem mondott semmit, Gibbs nem kérdezett, én pedig nem mertem megszólalni. Gibbs rámnézett.
-Ezekszerint a térded futás közben verted le.-mondta, mire bólintottam.
Úgy éreztem, mindjárt elbőgöm magam.
-Láttátok az arcukat?-kérdezgetett tovább, mire mindketten a fejünket ráztuk.-Vázolom a helyzeteteket. Ők látták a tiéteket.
-Mégis hogy?-kérdezte Pauley.
-A telefonod kijelzője megvilágította.-válaszoltam Gibbs helyett.
-Baszki mekkora hülye vagyok!-kapott a fejéhez.
-A Starbucks-ból e-mailt küldeni az apukádnak Pauley, nem volt épp a legügyesebb döntés a részedről.-mondta.
-Minket gépfegyverrel lőnek agyon.-mondtam, majd a tenyerembe temettem az arcom és végleg sírni kezdtem.
-Azzal nem. De mindenesetre elvezethettek hozzájuk.-mondta Gibbs, mire mindketten kiváncsian néztünk rá.
-Hogyan? Álljunk ki a sikátorokba és üvöltözzük, hogy 'Itt vagyok, lőjenek le!'?-kérdezte Pauley, mire Gibbs csak mosolygott.
-Tudja mit? Könnyítse meg az életemet azzal, hogy lelő, és nem az apámnak kell.-mondtam neki.
-Ennyire nem leszek kedves hozzátok.-mondta, majd felállt és egyszerűen csak kisétált.
-Megfogunk halni!-lökte hátra Pauley a székét és elkezdett mászkálni.-Vagy az apáink vagy a faszikák ölnek meg minket.
-Szerintem ha meg akarnak ölni már megtették volna.-mondtam.
-A faszik?
-Nem. Az apáink!
-Lisa, tényleg rohadt gázul néz ki a térded.
-Tudom. Szét is megy.
-Meg kéne nézni.
-Nem.-ráztam a fejem.-Legalább hamarabb nyiffanok ki.
Ebben a pillanatban Tim lépett be a terembe. Egyedül.
-Lisa, apád az egyes kihallgatóban vár rád.-mondta.
Bólintottam, majd kisántikáltam és elsántikáltam a folyosó végén található egyes kihallgatóba. Amikor benyitottam apu már bent volt. A tükörre meredt. nem szólt semmit, amikor beléptem. Nem mertem leülni, így csak álltam ott, mint egy darab fa. Apu megfordult, majd egyenesen rám meredt.
-Elárulnád, hogy mégis mit művelsz?-kérdezte.
-Apu, én....-kezdtem, de félbeszakított.
-Azt tudtam, hogy makacs vagy, de azt nem gondoltam, hogy még hazudni is fogsz! Ráadásul nekem! Most rohadtul mérges vagyok rád! Tudod te, hogy mit csináltatok? Akadályoztátok a nyomozást! Én...
-Tudom, jó?! Csalódtál benned úgy, ahogy eddig mindig! Miért nem mondod ki? Mert valljuk be, amit eddig csináltam az neked sosem felelt meg, tök mindegy, hogy jó volt-e vagy rossz!-kiabáltam, miközben megtöröltem a szemeimet, mivel a könnyeim már utat engedtek maguknak.
Apu sóhajtott egy jó napot, majd odajött hozzám és jó szorosan ölelt. Olyan erősen öleltem, amilyen erősen erősen csak tudtam, közben pedig az öltönyébe zokogtam.

-Mit mondott neked?-kérdezte Pauley, amikor nagyjából fél óra múlva visszamentem a tárgyalóba.
-Mire gondolsz?-kérdeztem.
-Semmire. Csak nekem valami olyat mondtak, hogy lecsuknak.-tűnödött.
A tárgyalóban lévő asztalon feküdtünk és csak néztük a plafont. Apa mondta, hogy lemehetünk, de inkább az asztalon fekvést választottuk, miközben nézünk ki a fejünkből.
-Ha megöltél valakit, akkor tuti, hogy le fognak csukni.
-Nem öltem meg senkit!
-Akkor nem fognak. Amúgy is ki akarnak nyírni minket.
Pauley telefonja csörögni kezdett. Megnézte, majd már sikoltozva ki is slisszolt. Igyekeztem ki utána, de amire kiértem az ajtóba, csak annyit láttam, hogy sikoltozva beszáll a liftbe. Leimádtam a lépcsőn.
-Miért nem szólták, hogy segítsek,-kérdezte apu, amikor leértem.
-Megoldottam.-vontam meg a vállam.
-Pauley hova ment?-nézett rám Tim.
-Lenne egy tippem, de nem akarom elszólni.
Fél perc múlva Pauley visszajött, de nem egyedül. Derekkel. Illetve Derek jött, Pauley pedig rajta csimpaszkodott.
-Ez meg ki?-kérdezte Tim.
-A leendő vejed.-veregettem hátba.
-A mim?-kérdezte Tim.-A lányomnak barátja van? Mikor? Mi van? Nem értem.
Tim szerintem bezavarodott, ugyanis mire Pauley és derek hozzánk értek addigra ő már sikoltozva futott el.
-Lesokkolódott.-állapitotta meg Ziva.
-Apu hova ment?-kérdezte Pauley.
-A pszichiátrián megtalálod.-mondtam.
-Nem tudom, hogy ő ki, és nem is érdekel, de itt semmi keresnivalója itt.-mutatott apu Derek-re.
-Na de miért nem?-kérdezte Pauley.
-Lisa, Abby írt, hogy menj le.-mondta Ziva.
-Már itt sem vagyok.-indultam el.
-Ne kísérjelek el?-kiáltott utánam apa.
-Nem kell!-mondtam, de már tuti nem hallotta.
Lementem Abby laborjába. Már javában bömbölt a zene. Amikor beléptem Abby épp a gépjén ügyeskedett, Tim pedig az egyik asztalra hajtotta a fejét.
-Abby kerestél?-kérdeztem.
Abby kikapcsolta a zenét.
-Nem én kerestelek. Hanem ő.-mutatott a halálán lévő Tim-re.
-Kérnem kell tőled egy óriási szivességet Lisa!-lépett oda hozzám és mélyen a szemembe nézett.
-Kezdek félni tőled.-dőltem hátra egy picit.
-Szedd le Mr. Nyálgépet a lányomról!-az elején idiótán néztem, de aztán rájöttem, hogy Mr. Nyálgép Dereket takarja.
-Elárulod, hogy mégis hogyan?
-Találd ki. Rád hallgat.
-Jó, majd valamit kitalálok.-vakartam a fejem, mint ahogy gondolkozás közben szokták.