16. fejezet - Egy év

A tetves katonai iskola jó volt arra, hogy idő előtt leérettségizhettem, plusz 2 évet elvégezhettem az egyetemen. Egy éve nem találkoztam az apámmal, csak telefonon beszéltünk. Egy éve levelezek a legjobb barátnőmmel. Egy évvel ezelőttig elképzelhetetlennek bizonyult az, hogy Tracy Harrissel várjam azt, hogy végre újra láthassam a családom. Igen, Tracy és én a katonai suliban találkoztunk. Az apja ugyanis altábornagy, aki megelégelte a kislánya viselkedését és katonai suliba küldte. Az egyik első gyakorlat alatt kibicsaklott a lába, és segítettem végigvinni a pályán. Utólag nem tudom, hogy ez szabályos volt e, viszont azóta fegyverszünet van köztünk. Együtt csináltuk végig az első évet, tartottuk ébren a másikat néha, ha másnap vizsga volt. Osztályelsőként végeztem az érettségi és az első 4 szemeszter alatt is. Konkrétan őszre matróz lesz belőlem, ha akarom, ha nem.
-Apukád jön értünk?-kérdezte Tracy.
-Nem, a nagypapám. Ő tud jönni csak.
-Apának az NCIS-nél van dolga. Remélem nem baj, hogy veletek kell mennem.
-Nem, dehogy. A papával le van beszélve. Ő van közelebb a érkezési ponthoz, mindenképp ő jött volna értem.
-Lisa, ugye áll még, amit megbeszéltünk?
-Persze. Nem változtattam a döntésemen. Már csak az apámmal kell megbeszélnem.
-Én mindenképp az apám alatt szolgáltam volna.
-Van 2 hét kimenőnk. Élvezzük ki és 2 hét múlva folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.
-Rendben. De majd pár nap múlva felhívlak. Elmehetnénk kávézni.
-Azt hittem 1 év után kell 2 hét szünet, hogy ne menjek az agyadra.-nevettem fel.
Tracy nem válaszolt, csak elgondolkodott egy pillanatra és ő is felnevetett. Amikor már majdnem megérkeztünk tűkön ülve vártam, hogy valakit lássak, akit ismerek és ne parancsolgasson nekem. Enni akarok egy jó nagy sajtburgert vagy valami egészségtelen kaját. A busz, amivel érkezünk valahol Norfolk közelében fog letenni minket, mert katonai bázis meg katonai suli. Így sokak számára teljesen nyilvánvaló, hogy ha valaki katonai suliból érkezik haza, akkor ott van a közös találkozási pont. Amint megkaparintottam a csomagjaimat a hatalmas szülői tömegben elkezdtem veszettül keresni a papát, miközben Tracy loholt utánam, de közben a bőröndöm pántját fogta, nehogy elszakadjunk egymástól.
-Lisa!-hallottam a papa hangját.
Elkezdtem vadul forgolódni, mire végre észrevettem.
-Papa!-indultam el felé.
Megfogadtam, hogy nem fogok annyira a nyakába ugrani, ha meglátom, mert nem akartam akármilyét is eltörni, viszont ez most nem érdekelt. Annyira örültem, amikor megláttam. Hogy végre nem csak az idióta parancsnokokkal találkozok, meg az elmeroggyantakkal, akikkel képeznek ki, de közben náluk hülyébbel életemben nem találkoztam.
-Jajj, kislányom!-törölt meg a szemét.-Annyira örültem, amikor apád felhívott, hogy jöjjek érted.
-Nagyon hiányoztál!-öleltem meg újra.
-Te is nekem! Ez a tiéd!-ekkor jutott el odáig, hogy átnyújtson egy hatalmas virágcsokrot.
-Azta! Köszönöm!-teljesen elámultam.
-Ez pedig a tiéd, Tracy!-adott át egy hasonló virágcsokrot a papa Tracynek.
-Ohh..-lepődött meg.
-Vedd csak el! Ajándék.
-Köszönöm Mr. DiNozzo!-hálálkodott Tracy.-És azt is, hogy elvisz!
-Tony jelentette, hogy az édesapád is az NCIS-nél van, így ha már mi is odatartunk, minek két autó? Ez enyém bőven elég nagy, hogy két kisasszony csomagja is beleférjen. Gyertek, induljunk!
A Norfolk bázisához kapcsolódó parkoló tele volt autókkal, a papa is eléggé hátul parkolt a tömeg miatt. Bepakoltuk a csomagokat a csomagtartóba, a papa a volán mögé ült, én az anyósülésre, Tracy pedig hátra. Ő felhívta az anyukáját, hogy biztos az NCIS-hez tud e menni érte, mivel már a buszon is emlegette, hogy teljesen biztos benne, hogy az apja nem fogja hazavinni a központból. A papa próbálta felhívni apát, hogy felvett minket és hamarosan érkezünk, viszont nem vette fel a telefont. Az utat viszont egész jól elbeszélgettük, Tracyvel mindenről beszámoltunk az elmúlt egy évről. A Washingtonba vezető út így eléggé rövidnek tűnt. Az NCIS parkolójában a papa leállította a kocsit, hátulról pedig csak Tracy csomagjait vettük ki. Segítettünk neki vinni egy két táskát, a papa természetesen a kisebbet kapta. Miután megkaptuk a kitűzőket indultunk volna a lift felé, viszont leállítottak minket.
-Elnézésüket kérem, de sajnos nem működik a lift.
-Akkor mivel menjünk fel?-kérdezte a papa.
-Hátul van a lépcső.-mutatott hátra a nő.
Megköszöntünk, majd szépen lassan felmentünk a mi emeletünkre, hogy a papa is tudja tartani a lépést. Az emeletre érve igyekeztem betájolni, hogy most éppen merre vagyunk, mert nem pontosan tudtam. Kellett egy kis idő, hogy hozzászokjak a másfajta látószöghöz, de végül elég hamar megtaláltam azt, amit kerestem. Az apám az íróasztala mögött ült és amikor közelebb értünk épp lecsapta a telefont, ráadásul elég hangosan.
-Basszus!-ez volt az első reakciója.
Erre egyébként Ziva és Tim is felkapta a fejét, utóbbi egy picit hátra is hőkölt.
-Mit ártott neked az a telefon?-kérdeztem totál random.
-LISA!
Ez volt az a pillanat, amikor odaadtam Tracynek a csomagját és eszemet vesztetten futottam oda az apámhoz. Egyáltalán nem érdekelt, hogy fellökök e valakit, mert csak az érdekelt, hogy megölelhessem. 1 év hosszú idő és borzasztóan hiányzott már. Hiába beszéltünk telefonon, elég gyakran, miután lekerült a hajóról,de az nem elég. Hallani az apád hangját, nem ugyanaz, mint hogy délután hazamész és ő ott van. Hogy bármikor beszélhetsz vele, bármikor megölelheted. Most viszont nem öleltem, hanem konkrétan kapaszkodtam belé. Azt hiszem itt jöttem rá arra, hogy elég nehéz lesz vele megosztanom azt a döntést, amit nehéz szívvel hoztam meg.
-Hadd nézzelek!-tolt el magától egy pillanatra.-Gyönyörű lettél te 18 éves nagylány!
Húzott magához újra és nyomott egy puszit a fejemre.
-Nagyon hiányoztál, apa.
-Te is nekem. De no lám, itt vagyunk! Örülök, hogy nagyapád nem ölt meg sem téged, sem Tracyt.-sandított egy picit a papára.
-Ne is hallgass rá.-mondta a papa nemcsak nekem, hanem Tracynek is, mire mindketten elmosolyodtunk.
-Hol van? Hol van Lisa?-hallottam meg hirtelen Abby hangját.
-Erre.-emeltem fel a kezem.
Abbynek nem is kellett több. Úgy rámugrott, hogy véletlenül ráestünk apa asztalára és egy csomó cuccot levertünk róla.
-Hé! Tönkreteszitek a berendezésemet!-ripakodott ránk apu, mire Abby és én elkezdtünk nevetni.
-Jajj de hiányoztál!-ölelt meg.
-Te is nekem Abby!-mosolyogtam.
-Olyan szívtelenek vagytok!-mondta Abby.-Ti! Ziva és McGee!
-Nem vagyunk azok. Csak most gyorsan történnek a dolgok.-mondta Ziva, ahogy láttam Tim pedig hevesen bólogatott.
-Mindegy is!-állt fel  Abby, majd engem is felhúzott.-Isten hozott itthon! Majd elrabollak és kikérdezlek. Minden tudni akarok.
-Nem, ezt nem akarod.
-De azért holnap elmegyünk futni, nem?-kérdezte Tracy.
-Persze.-bólintottam.
-Futni akarsz reggel?-nézett rám Abby.
-Katonai sulis ártalom.-vontam meg a vállam.
- 365 napon keresztül minden reggel fél 5-kor keltettek miket és futottunk odakint. Nem számított, hogy karácsony van, húsvét, eső, szél, vagy dögmeleg.-mondta Tracy Abbynek.-Megszoktuk.
-De ugye nem fél 5-kor tervezel elmenni futni?-fordult felém apa.
-Nem. Most kialszom magam, és utána megyünk el futni.-néztem rá.
-Kicsim, nekem most el kell mennem, de már foglaltam asztalt egy étterembe, szóval este úgy készüljetek, hogy vacsorázni megyünk.-mondta a papa.
-Oké, persze.-bólintottam.
Adott egy gyors puszit, majd távozott.
-Tracy!-hallottunk egy hangot a lift felől.
-Anya!
Tracy letette a cuccait a földre és odarohant megölelni az anyukáját. Innen nézve Tracy egyáltalán nem az apukájára hasonlít, mint én, hanem az anyukájára. Egy picit ölelkeztek, aztán beszélgettek, végül közelebb jöttek.
-Mr. DiNozzo? Nicole Harris vagyok, Tracy édesanyja. Annak örömére, hogy a lányom visszatért rendezünk egy kisebb partit a hétvégén, és mivel Tracy és az Ön lánya, Lisa elég jó barátok lettek, szeretném, ha Önök is eljönnének.-mondta Tracy mamája apának.
-Üdvözlöm asszonyom! Köszönjük a meghívást,  természetesen igyekszünk ott lenni.-mondta apa.
-Rendben. Szeretettel várjuk Önöket! És még egyszer köszönöm, hogy el tudták hozni Tracyt is.
-A lányaink katonai iskolában tanultak egy évig Mrs. Harris. Azt hiszem ilyenkor az a minimum, hogy mi, a szülők összetartunk. Pláne, hogy Lisa és Tracy régebb óta ismeri egymást.-mondta apa.
-Igaza van. Akkor hétvégén találkozunk.-mondta Nicole, majd összeszedték Tracy csomagjait és elmentek.
-Te komolyan ezeket mondtad?-kérdezte Ziva apára nézve.
-Mire gondolsz?
-"Mi szülők összetartunk"?-idézte.
-Most mi ezzel a probléma?
-Te nem mondasz ilyeneket Tony.-mosolygott.
-Tudod, veled ellentétben én szülő vagyok.-lépett elé apa.-18 éve, tehát van egy 18 éves lányom. És bár lehet, hogy nem vagyok kifejezetten apának való, pláne nem egyedülálló apának, de szülő vagyok, Ziva. Lisa nekem a legfontosabb és minden előtt ő áll. Mindent érte teszek, és tettem ezt akkor is, amikor az anyja a születése után 3 naposan az inkubátorban hagyta, mert koraszülött volt. Nem kérdezgettem, bár legszívesebben azt tettem volna. Nem állítom azt, hogy vágytam másra is, amikor folyamatosan lehányta az ingemet és hónapokig nem aludtam miatta, de ezt hozta az élet. Felneveltem, tudod? És büszke vagyok rá. Elsősorban én nem ügynök vagyok, hanem szülő, még ha nem is annak látszik. Majd ha neked is lesz egyszer gyereked, akkor megérted, de addig ne szólj bele ebbe a dologba!
A monológ után nem csak Ziva, de mindannyian csak bámultunk apára.
-Igazad van. Sajnálom! Tényleg nincs gyerekem.
-Na, akkor ezt letisztáztuk.
-Lisa, itt a telefonom. Pauley a lelkemre kötötte, hogy az én telefonomon felhívod, ha találkozunk.-nyújtotta át a telefonját Tim.-Isten hozott itthon!
-Köszönöm! És persze, hogy felhívom.-vettem át a telefont és tárcsáztam Pauleyt.
-Apa!-vette fel.-Megmondtam neked, hogy teljesen elérhetetlen vagyok, egészen addig, amíg nem Lisa telefonál! Szóval lécci, ha valami elcsesződött a gépeden, akkor légy férfi és old meg magad!
-Ezt ki kellett volna hangosítanom.-nevettem el magam.
-LISA! Tényleg te vagy?-eszmélt fel.
-Én, igen. Szia Pauley!
-Te atya gatya! El sem hiszem, hogy újra hallom a hangod!
-Hidd el nekem is elég furcsa.
-Mikor érkeztél meg?
-Negyed órája?
-És hogy hogy csak most hívsz?
-Egyrészt megvártuk, amíg Tracy elmegy, másrészt apukád most adta oda a telefont.
-Tracy? Tracy Harris?
-Igen.
-Katonai suliban volt veled?
-Most miért csinálod ezt? Megírtam neked. A papa eljött értem, mi hoztuk  el őt is. Az anyukája pedig meghívott magukhoz hétvégére, mert partit rendeznek.
-Izgi. Szóval Tracy Harris, az a lotyó lett az ÖLB-d?
-A mim?
-ÖLB. Örök legjobb barát.
-Pauley még mindig te vagy az ÖLB-m. Nem cserélnélek le, viszont Tracy ott volt velem 365 napig, míg te elég messze voltál. És hiába leveleztünk, az nem ugyanaz.
-Jó, megértem. Mindenesetre, találkoznunk kell minél hamarabb.
-Ma este vacsizni megyek apával és a papával, holnap reggel futni megyünk Tracyvel, de délután ráérek.
-Szóval már futni is jártok együtt?
-Te féltékenykedsz?
-Igen! Miért mész futni vele?
-Katonai sulis berögződés. Minden reggel futottunk. De jöhetsz te is, ha szeretnél.
-Felejtsd el, én nem kelek hajnalban!
-Akkor délután?
-Igen, délután. Dereket arra lekoptatom. Van pár mesélnivalóm.
-Rendben, akkor holnap délután tali.
-Szeretlek Lisa!
-Én is téged!
Visszaadtam a telefont Timnek.